Sok helyen kereszteket vagy kettőskereszteket állítanak az országban. Ennek célja: felhívni az emberek figyelmét a fogyasztói társadalom visszásságaira. Arra, hogy a Karácsony nem a drága ajándékokról szól, és főleg nem a hitelre vett drága ajándékokról...
A kereszteket a Jobbik Magyarországért Mozgalom állítja. Ettől kezdve sokan azt mondják, politikai mondanivalója van... Belemehetnénk, hogy mi politika és mi nem, de most nem akarok ebbe belemenni.
Sok helyen felszentelik, megáldják, de sok helyen nem mernek a papok odaállni egyik legfőbb vallási szimbólumuk elé. A majmok. Ha egy muszlim imám nem szentelné fel valamelyik vallási jelképüket, elég hamar kitekernék a nyakát...
Azt kell, hogy mondjam: elkurvultak a papok (tisztelet a kivételnek). Mindegyiknek autója van, lakása, nem vetik meg az italt és más evilági szórakozásokat sem (rosszabb esetben rájárnak a miseborra is). Féltik az egzisztenciájukat. Na ezek nem jutnak be a Mennyek Országába, mert nem csak a teve jut előttük át a tű fokán, de a gazdagok is előttük nyernek bebocsátást.
Ez a tetvedék Erdős Péter meg egyenesen elítéli a keresztállítást. Hát normális ez? Nekem senki ne mondja, hogy nem szándékosan teszik tönkre az Egyháza(ka)t... mert művelt, okos ember ő is, tehát nyilván látja, mit tesz, milyen hatásai vannak a megnyilvánulásainak. Azt hiszem, itt az ideje, hogy az egykori Kelen-hegy újra lássa a Dunába zuhanó püspököt. Illetve bíboros-érseket. Aki vallási vezetőként elárulja a saját hitét, az nem érdemli meg az életet.
Kötelet adnék viszont ennek az iványi nevű "metodista lelkész" címszóval futkosó parazitának, aki szerint a keresztek tűzifának való tákolmányok. Nem is érdemli meg, hogy nagy betűvel írjam a nevét. Habzószájú uszító, Tamás Gáspár Miklós generációja és dalnoktársa - egy akolból valók...
Kemény szavak? Lehet. Kemény időket élünk. (Na jó, még nem, de nagyon közel vannak már az igazán kemény idők.)
Nagyapám azt szokta mondani: "kemény idők ezek, fiam". Majd mikor látja, hogy bólogatok, hozzáteszi: "a gyenge embernek kemény idők ezek". És vigyorog. Igaza van. Megjárta a gulagot, tudja, miről beszél.
2009. december 8., kedd
2009. december 2., szerda
Hullámok
Képzeljünk el egy hullámot.
Legyen a hullámhossz 'H'.
Képzeljünk el még egy ugyanilyan hullámot, ahol szintén 'H' a hullámhossz.
A két hullámot helyezzük tökéletesen egymásra. Ekkor erősíteni fogják egymást, az amplitúdó a duplájára nő.
Most toljuk el az egyik hullámot 'H'/2-vel a hullám terjedésének irányába. Ekkor a két hullám kioltja egymást, legalábbis ezt tanítja a fizika. Mint ha ott sem lennének.
A hullám azonban energia létrehozásával jön létre. Hová lesz az energia? Elveszik?
Mert ha igen, akkor ha van egy "nullhullámom", azt "kettéválasztva" két 'H' hullámhosszú, egymástól 'H'/2 távolságra eltolt hullámra, akkor energiát nyertem a "semmiből"...
Annakidején a középiskolai fizikatanárom nem tudta megmondani, hogy hőenergiává vagy más energiává alakul-e át a hullám energiája. Ha most valaki értelmes választ ad, annak jövök egy sörrel.
Legyen a hullámhossz 'H'.
Képzeljünk el még egy ugyanilyan hullámot, ahol szintén 'H' a hullámhossz.
A két hullámot helyezzük tökéletesen egymásra. Ekkor erősíteni fogják egymást, az amplitúdó a duplájára nő.
Most toljuk el az egyik hullámot 'H'/2-vel a hullám terjedésének irányába. Ekkor a két hullám kioltja egymást, legalábbis ezt tanítja a fizika. Mint ha ott sem lennének.
A hullám azonban energia létrehozásával jön létre. Hová lesz az energia? Elveszik?
Mert ha igen, akkor ha van egy "nullhullámom", azt "kettéválasztva" két 'H' hullámhosszú, egymástól 'H'/2 távolságra eltolt hullámra, akkor energiát nyertem a "semmiből"...
Annakidején a középiskolai fizikatanárom nem tudta megmondani, hogy hőenergiává vagy más energiává alakul-e át a hullám energiája. Ha most valaki értelmes választ ad, annak jövök egy sörrel.
Drazsé és a Lépegetők
Ez a majom Draskovics lemondott... 3 és fél év után ismétli magát a történelem.
Olyan mindegy, hogy melyik agymosott pártkatona lesz helyette... a Birodalmi Lépegetők maradnak. Még négy hónapig biztos. Aztán Libi Gordi Hadúr helyett Orbi Viki Hadúr veszi át a hatalmat... és átfestik a Lépegetőket, bár néhányat tuti leselejteznek közülük. Nem megsemmisítenek, leselejteznek.
De a Birodalmi Lépegetők nagy része marad.
Köztársaság, mi? Közünk nincs ehhez a társasághoz...
A nagy kérdés az, hogy az ellenállók tábora, hatalma mennyit változik az elkövetkezendő négy hónapban és utána.
Olyan mindegy, hogy melyik agymosott pártkatona lesz helyette... a Birodalmi Lépegetők maradnak. Még négy hónapig biztos. Aztán Libi Gordi Hadúr helyett Orbi Viki Hadúr veszi át a hatalmat... és átfestik a Lépegetőket, bár néhányat tuti leselejteznek közülük. Nem megsemmisítenek, leselejteznek.
De a Birodalmi Lépegetők nagy része marad.
Köztársaság, mi? Közünk nincs ehhez a társasághoz...
A nagy kérdés az, hogy az ellenállók tábora, hatalma mennyit változik az elkövetkezendő négy hónapban és utána.
2009. november 27., péntek
3 puszis fiúkák
A buszra felszáll egy fiatal lány. Észreveszi a barátnőjét, int neki. Láthatóan örülnek egymásnak. Megmutatja a bérletét a sofőrnek, majd feltűnő csípőringással odatipeg a nem sokkal előttem ülő barátnőjéhez. "Sziókaa", és ad neki puszit. Egy, kettő, három. Na, mondom magamban, ezek azt hiszik, Hollandiában vannak?
Elkezdenek beszélgetni mindenféle "csajos témákról", mondanivalójukat bőven fűszerezi az argó és a nyomdafestéket nem tűrő kifejezések.
Aztán, két megállóval odébb felszáll egy srác, 17-18 év körüli. Jelenet ismétlődik: intés a csajoknak, bérletmutatás, macsósnak hitt séta, kétszer három puszi. Na, szépen meg vagyunk áldva, gondolom. Ez is három puszival köszön, most ez a menő. De ő nem csak a csajokat ismeri. Előttem kettővel ül a haverja. "Csá b...!", macsósnak hitt séta, kézfogás, majd mindenféle, a néger rap-kultúrkörből ismert kézmozdulatok - utoljára összeütik az öklüket. Na, mondom magamnak, ez is "menő". Holland meg afro-amerikai kultúra hódít.
Esemény vége, néznék ki az ablakon, de a szemem sarkából még látom a három puszit...
Csak én gondolom ezt nyálasnak, antikultúrának és értékvesztésnek?
Elkezdenek beszélgetni mindenféle "csajos témákról", mondanivalójukat bőven fűszerezi az argó és a nyomdafestéket nem tűrő kifejezések.
Aztán, két megállóval odébb felszáll egy srác, 17-18 év körüli. Jelenet ismétlődik: intés a csajoknak, bérletmutatás, macsósnak hitt séta, kétszer három puszi. Na, szépen meg vagyunk áldva, gondolom. Ez is három puszival köszön, most ez a menő. De ő nem csak a csajokat ismeri. Előttem kettővel ül a haverja. "Csá b...!", macsósnak hitt séta, kézfogás, majd mindenféle, a néger rap-kultúrkörből ismert kézmozdulatok - utoljára összeütik az öklüket. Na, mondom magamnak, ez is "menő". Holland meg afro-amerikai kultúra hódít.
Esemény vége, néznék ki az ablakon, de a szemem sarkából még látom a három puszit...
Csak én gondolom ezt nyálasnak, antikultúrának és értékvesztésnek?
2009. november 23., hétfő
Álom
Felbőg a motor. A szomszédos hegyoldalon egy kecske riadtan elbődül, de ebből mi semmit nem hallunk. A völgyben, Zágon alatt zöld egyenruhások menetelnek. Intek a kezemmel. Lomhán megindulunk a határ felé.
A Turán motorja zabálja a benzint. A harckocsi méltóságot sugároz, tekintélyt parancsol - csak sajnos kevés van belőle.
Figyelem a hegyeket, és eszembe jutnak az otthon maradottak. Nagyobbacska és kicsi gyermekeim, aggódó feleségem. A székely leányok és asszonyok, az öregek.
Az oláhok 3 hete átálltak a ruszkik oldalára. Azóta vártuk, hogy mikor jön a parancs. Végre megjött. Későn, mondta a százados. 3 hétig káromkodott, hogy miért húzzák az időt, miért nem foglaljuk el az Árpád-vonal évekkel ezelőtt kijelölt állásait a Dél-Kárpátokban. Most már késő, elvesztjük nem csak a visszaszerzett ősi földet, de Csonka-Magyarországot is, ha előbb ér a Vörös Terror a Déli-Kárpátokhoz, mint a Királyi Hadsereg.
De végre megyünk. Amíg van egy csöpp remény, amíg van fegyverünk és még folyik ereinkben a vér, addig nem adunk egy darabot sem. Nem adunk egy darabot sem a vérrel szerzett és megtartott, könnyel áztatott erdélyi földből.
Amíg lehet, ki kell tartanunk. Ezt követelik otthon maradt véreink. Ezt követeli a becsület és ezt követelik meg nem született unokáink, akiknek el kell számolnunk egyszer tetteinkről.
A Turán motorja zabálja a benzint. A harckocsi méltóságot sugároz, tekintélyt parancsol - csak sajnos kevés van belőle.
Figyelem a hegyeket, és eszembe jutnak az otthon maradottak. Nagyobbacska és kicsi gyermekeim, aggódó feleségem. A székely leányok és asszonyok, az öregek.
Az oláhok 3 hete átálltak a ruszkik oldalára. Azóta vártuk, hogy mikor jön a parancs. Végre megjött. Későn, mondta a százados. 3 hétig káromkodott, hogy miért húzzák az időt, miért nem foglaljuk el az Árpád-vonal évekkel ezelőtt kijelölt állásait a Dél-Kárpátokban. Most már késő, elvesztjük nem csak a visszaszerzett ősi földet, de Csonka-Magyarországot is, ha előbb ér a Vörös Terror a Déli-Kárpátokhoz, mint a Királyi Hadsereg.
De végre megyünk. Amíg van egy csöpp remény, amíg van fegyverünk és még folyik ereinkben a vér, addig nem adunk egy darabot sem. Nem adunk egy darabot sem a vérrel szerzett és megtartott, könnyel áztatott erdélyi földből.
Amíg lehet, ki kell tartanunk. Ezt követelik otthon maradt véreink. Ezt követeli a becsület és ezt követelik meg nem született unokáink, akiknek el kell számolnunk egyszer tetteinkről.
Babaszemek
Belépek az ajtón.
Másfél éves kislányom ragyogó szemekkel fogad. Amint meglát, sugárzó mosollyal az arcán kiabálja: "Ciia!"
"Ciia, babám!", mondom, felveszem és magamhoz ölelem. Este 7 óra. Ezek a szemek, ez a mosoly feledtetik velem egy pillanatra a mindennapok gondjait. Feledtetik velem a nemzetgyilkos politikusokat, feledtetik velem a szegénységet és nyomort, az emberi sorsokat, amelyekkel nap mint nap találkozom.
Feledtetik velem az állandó fenyegetettséget, hogy a hatalom eléri célját, és vagy polgárháborút csinál, vagy államcsődöt. És feledtetik velem azt is, hogy még nem készültem fel a háborúra.
Kislányomnak óriási biztonságérzetet adhat, ahogy felkapom és átölelem. És ebből vissza is ad valamit, egy pillanatra hamis, de nagyon kellemes biztonságérzetbe ringatom magam: ahol ilyen szerető szemek és ilyen kedves, ölelő pici karok vannak, ott van még remény.
Csak egy kis időt kérek még a háború előtt, Istenem. Csak egy kis időt adj még.
Másfél éves kislányom ragyogó szemekkel fogad. Amint meglát, sugárzó mosollyal az arcán kiabálja: "Ciia!"
"Ciia, babám!", mondom, felveszem és magamhoz ölelem. Este 7 óra. Ezek a szemek, ez a mosoly feledtetik velem egy pillanatra a mindennapok gondjait. Feledtetik velem a nemzetgyilkos politikusokat, feledtetik velem a szegénységet és nyomort, az emberi sorsokat, amelyekkel nap mint nap találkozom.
Feledtetik velem az állandó fenyegetettséget, hogy a hatalom eléri célját, és vagy polgárháborút csinál, vagy államcsődöt. És feledtetik velem azt is, hogy még nem készültem fel a háborúra.
Kislányomnak óriási biztonságérzetet adhat, ahogy felkapom és átölelem. És ebből vissza is ad valamit, egy pillanatra hamis, de nagyon kellemes biztonságérzetbe ringatom magam: ahol ilyen szerető szemek és ilyen kedves, ölelő pici karok vannak, ott van még remény.
Csak egy kis időt kérek még a háború előtt, Istenem. Csak egy kis időt adj még.
2009. november 18., szerda
Első
Na. Létrejöttem. :)
Most már szórhatom, hinthetem, sugározhatom, de akár fröcsöghetem is a tudást. Vagy a nemtudást. Majd kiderül.
Most már szórhatom, hinthetem, sugározhatom, de akár fröcsöghetem is a tudást. Vagy a nemtudást. Majd kiderül.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
